Ahogy azt a történelemböl tudjuk, I. Lipót Habsburg császár utasítására 1701-ben a nagysárosi kastélyban letartóztatták a hűtlenséggel vádolt II. Rákóczi Ferencet, majd Bécsújhelyen május 29-én a várbörtönbe zárták. A herceg ügyében összeült különbíróság megállapította a hűtlenség elkövetését, és az ügyész fej- és jószágvesztésre szóló ítéletet kért. Felesége Sarolta Amália, hessen–wanfriedi hercegnő nem hagyta cserben a későbbi fejedelmet, amint tehette, minden befolyását latba vetette férje kiszabadításáért, lefizette a bécsújhelyi börtön parancsnokát, és elhitette vele, hogy a szöktetést befolyásos emberek támogatják. A szökésben állítólag közvetve részt vett I. Lipót jezsuita gyóntatója és több udvari személy is. A szökéshez viszont közvetlenül asszisztált Gottfried Lehmann kapitány, a Rákóczit őrző dragonyos szakasz parancsnoka. 1701 november 7-én este Lehmann kapitány és a parancsnok öccse egy dragonyos egyenruhával keresték fel zárkájában a későbbi fejedelmet.
Erröl a sikeres szökésröl egy tárcanovella jelent meg a Felsömagyarország periodikum Kassai napló, 1903. március 11-ei számában Dr. Hohenauer Ignácz tollából. A tárcanovella címe: Érdekes epizódok II. Rákóczi Ferenc életéböl.
Az alábbiakban azon részlete a tárcanovellának, ahol a szerzö említést tesz Diószegröl: Rákóczy elhagyván Bécs-Ujhelyt, Magyaróvár felé törekedett, hogy valahol a Dunán átkelhessen. Egyfolytonban lovagolván, paripája Óvár előtt összeroskadt és kiadta páráját.
Közelben malom állott s a molnár feléje közeledett, hogy segítségére legyen.
Rákóczy már akkor talpra állt s »Adj Isten jó napot, mester !< — szavakkal köszöntötte.
— Fogadj Isten öcsém Ügy látszik, nagyon sietős a dolgod. Talán bizony kurír vagy?
— Kurír? — Ismété Rákóczy s látván a vén molnár jóságos, magyar arcát, egész bizalommal fordult hozzá, mint a kitől tanácsot és segítséget várhat.
— Kurír nem vagyok, hanem szökevény, akit minden percben üldözhetnek segítsen rajtam, hogy a Dunán átkelhessek.
— Először is ezt a lovat kell innen eltüntetnünk, hogy nyomra ne vezessen ; azután ruhát cserélni. Fogjuk meg tehát, én a farkánál, te a kantárszárnál; hurcoljuk erre a magas partra, onnan leta –
szítjuk s a víz, amely most elég nagy, majd elviszi.
— Volna talán kelmédnek valami ócska ruhája, a mit nekem adhatna ? Megfizetem tisztességgel.
— Az is akad, s mivelhogy egyforma nagyok vagyunk, egészen tisztességes molnár legény válik belőled.
Mihelyt átöltözködött, csolnakba ültek és a vén molnár maga vitte át a Dunán a Csallóközbe. Sőt még el is vezette a vajkai révig, ismerőseinek mindenütt azt mondván, hogy ez az ö legénye, a kit Nyitrába küld búzát vásárolni.
Rákóczy azután Vajkáról, hol gyalogszerrel, hol valami szekérre felkapva hatolt keresztül az egész Csallóközön; míg végre Diószeg elé ért, a hol kóbor cigányoktól gebét vásárolt, amelyen ezután Privigyéig poroszkált.
Hogy e történetnek van-e igazságalapja, ezt sajnos ma már lehetetlen bizonyítani, mindazonáltal mint jó lokálpatrióta meg vagyok gyözödve, hogy mindez igaz, vagyis 1701. november 8-án II. Rákóczy Ferenc Diószegen járt!
Szökése után Rákóczi Lengyelországba menekült, 1703-ban a kurucok onnan hívták haza a felkelés vezetésére.
Ako je to z histórie známe, na príkaz cisára Leopolda I. Habsburského bol Ferenc II. Rákóczi v roku 1701 zatknutý na hrade Nagysáros pre obvinenie z nevery a následne 29. mája uväznený vo väzení hradu vo Viedenskom Novom Meste. Špeciálny súd zvolaný v prípade kniežaťa ho uznal vinným z nevery a prokurátor žiadal trest smrti a prepadnutie majetku. Jeho manželka, Charlotte Amalia, vojvodkyňa Hessen-Wanfriedská, budúceho kniežaťa nesklamala. Hneď ako mohla, využila všetok svoj vplyv na zabezpečenie prepustenia svojho manžela, podplatila veliteľa väznice a presvedčila ho, že vplyvní ľudia podporujú útek. Na úteku sa údajne nepriamo podieľal aj jezuitský spovedník Leopolda I. a niekoľko dvoranov. Pri úteku priamo asistoval kapitán Gottfried Lehmann, veliteľ dragúnskeho oddielu strážiaceho Rákócziho. Večer 7. novembra 1701 navštívil kapitán Lehmann a veliteľov mladší brat Rákócziho v jeho cele s uniformou dragúna, ktorú si k úteku obliekol.
Poviedka o tomto úspešnom úteku bola uverejnená v hornouhorskom periodiku Kassai napló 11. marca 1903 z pera Dr. Ignácza Hohenauera, s názvom poviedky: Zaujímavé epizódy zo života Ferenca Rákócziho II.
Nižšie je uvedená časť poviedky, kde autor spomína Diószeg:
Rákóczy, odchádzajúc z Viedne-Újhely, cválal smerom k Magyaróváru, aby niekde prešiel cez Dunaj. Jeho kôň sa po namáhavej jazde pred Óvárom zrútil a pustil paru. Neďaleko stál mlyn a mlynár k nemu pristúpil, aby mu pomohol.
Rákóczy sa už postavil a pozdravil ho slovami: „Boh vám žehnaj, pane!“
— Boh vám žehnaj, brat môj. Zdá sa, že sa veľmi ponáhľate. Ste kuriér?
— Kuriér? — zopakoval Rákóczy a keď videl milú tvár starého mlynára, otočil sa k nemu s úplnou dôverou, akoby od neho mohol očakávať radu a pomoc.
— Nie som kuriér, ale utečenec, ktorého môžu každú chvíľu prenasledovať, pomôžte mi prejsť cez Dunaj.
— Najprv musíme dostať tohto koňa odtiaľto, aby po ňom nebola žiadna stopa; potom sa musíte prezliecť. Tak ho vezmime, ja za chvost, ty za uzdu; vytiahneme ho na tento vysoký breh, odtiaľ ho sotíme a voda, ktorá je teraz dosť vysoká, ho potom odnesie.
— Možno máš nejaké staré šaty, ktoré by mi mohol dať? Zaplatím ti poctivo.
— Mám, a keďže sme rovnakej výšky, stane sa z teba úplne slušný mlynár.
Hneď ako sa prezliekol, nasadli do člna a starý mlynár ho sám previezol cez Dunaj do Csallóközu (Žitný Ostrov). Dokonca ho odprevadil až k prievozu vo Vajke (Vojka) a všade svojim známym hovoril, že to je jeho mladý muž, ktorého posiela do Nitry kúpiť pšenicu.
Z Vajky potom Rákóczy, niekedy pešo, niekedy na voze, prenikol celým Csallóközom; až nakoniec dorazil do Diószegu, kde si od potulných cigánov kúpil starú kobylu, na ktorej sa potom doterigal až do Privigye (Prievidza).
Či je tento príbeh pravdivý, je dnes už žiaľ nemožné dokázať, avšak ako dobrý lokálpatriot som presvedčený, že je to všetko pravda, čiže dňa 8. novembra 1701 Rákóczi Ferenc II. navštívil Diószeg!
Potom Rákóczi utiekol do Poľska, odkiaľ ho v roku 1703 kuruci povolali domov, aby viedol povstanie.
